Last voyage…. – Utolsó vitorlaút…. /NIU/

…. till after Antarctica – ….az Antarktisz utánig

Hello from Niue, the place locals call the second smallest country in the world, and an island where the prison doesn’t operate on weekends because the warden needs a day off and so prisoners are told on Fridays to be back on Monday morning! Not that there are many prisoners. My friend, Zsófi, flew in a couple of days ago which is just beyond words wonderful. Cyclone season here starts tomorrow so we the boat will be heading North soon to get out of the risky zone. But beforehand, we sail back to Rarotonga tomorrow where my friend and I fly out from. You can actually follow our 7-10-day passage live by putting Respite’s MMSI number (367651730) into the search box in the top right hand corner of marinetraffic.com  No registration necessary. See you soon in person! Washing machines, hairdryers, warm clothes, rock clubs, I’m coming home 🙂

Sziasztok! Niueban vagyunk, ami helyiek szerint a világ második legkisebb országa a Vatikán után, és ahol a börtön hétvégére bezár és a rabokat hazaengedik, mert “a börtönőröknek is kell a szünnap.” Hétfőn várunk vissza. Kész. Na nem mintha sok lenne errefelé a bűnöző. Zsófi pár napja megérkezett, úgyhogy hihetetlenül jól elvagyunk. Tegnap sokat bicikliztünk, ma pedig a hajófeneket algátlanítottuk. Itt holnap kezdődik a ciklonszezon, úgyhogy a hajó hamarosan északnak indul, hogy a veszélyzónából kikerüljön, de előtte meg vissza kell vitorláznunk Rarotongára, hogy Zsófi és én repülőre szállhassunk. A kb. egy hetes vitorlautunkat élőben nyomon követhetitek regisztráció nélkül a marinetraffic.com oldalon, ahol a jobb fölső sarok keresőjébe, ha beleírjátok a hajó MMSI számát (367651730) akkor kidobja, hogy hol tartunk éppen. Találkozzunk személyesen a Pázmányon tartott előadásomon november 30-án délelőtt a budapesti Mikszáth téren 🙂

Zsofi
Zsofi

Big news – Nagy hírek /ASM/

Lots of big news and some huge announcements!

I’m soon going to stop my hitchhiking trip around the world. A good friend of mine will be flying out to join us on our last leg from Niue to Rarotonga this month. I’ve managed to raise enough money to start my training and so am heading back to Europe. After about a year of negotiations with different charities, I think I have found the right one for AntarcTrip! I will probably continue sailing after I return from Antarctica.

I’ll try and keep this short and sweet. But first, I’d like to apologise for the recent lack of posts here. There are two reasons for this. 1. the launching of AntarcTrip has consumed all of my focus lately; and 2. internet here costs USD 30 for 1500 MB, and I simply don’t have the money to be uploading photos and videos. But I have great footage, and will put it onto the blog as soon as I get reasonably priced internet. Now for the news. As most of you will already know I’ll be skiing solo to the South Pole (AntarcTrip), which is my next big plan, and has been ever since I started this sailing journey. I launched a GoFundMe campaign, which has kicked off beautifully (even though there’s still a long way to go) and I now need to return to Europe and start preparing and training for my expedition! So I’ve come more or less exactly half way around the world, the other half I plan to do after Antarctica, but we’ll have to see about that. I’m really looking forward to seeing my family and friends face to face again, to get down to a rock club, to eat my favourite foods and to have high speed internet…. It’ll certainly be very strange to wear clothes that smell of fabric conditioner instead of diesel, to lose my tan (although with my first proper shower I imagine most of it will wash off….), to blow-dry my hair again rather than just let it dry in the wind, to be looking at bus schedules, to wear makeup again and high heels, to carry a handbag and the list goes on. Parting with hitchhiking will be bittersweet. It’s had its highs as well as its lows. Looking back, I do think it was pretty brave of me to set out and do this all by myself. I can only hope that what I have learnt I will be able to draw on in the future for myself and for others, and that the friendships I have made will last forever. My final sail will be a lot of fun, as a good friend of mine just so happens to be in New Zealand, and can fly out to Niue to join us for my last sail on board, which will take us back to Sweet Rarotonga, where I fly out from. I spent my very last pennies on my airfare home, so the timing couldn’t have been any better. It’ll be so much fun to have someone I’ve known and loved from way before this trip, to come and join me. I can’t wait for her to arrive! I will get back to Europe in late November and will spend my time going back and forth between England and Hungary (+Norway) until the following November by which time I’ll be fully prepared for my expedition. And this leads me on to my last point and possibly the most exciting one. I’ve been in touch with numerous charities for the last year, trying to find one that would make the perfect match for AntarcTrip. Up until I launched my campaign, I didn’t find The One, and so I didn’t dare address a cause yet to anything more specific than inspiring people. With the publicity AntarcTrip has recently had (see here hitchhikingthe7seas.com/press) I’ve been approached by a colleague who seems was the last piece of the puzzle and has asked me to write a journal during my expedition focusing on aloneness and isolation. Not only am I happy to do this in support of research in this field, but it has finally given me the cause I have been seeking for so long. I am going to dedicate AntarcTrip to raising awareness of this condition that is affecting so many people around the world and often leads to problems such as loneliness, alienation, depression and sometimes even as drastic as suicide. Isolation nowadays is widespread even though we are more connected than we have ever been before. And not only do people keep silent about such feelings but they often cover it up too. Teenage suicide is on the rise, overworked adults have little time for their friends, the elderly live in isolation, and reaching out is becoming more and more of a taboo. I have worked with this professionally as a psychologist, and in the last 2.5 years I have definitely experienced aloneness and isolation, not mentioning what a solo exhibition to the South Pole will be like. I want to dedicate AntarcTrip to raising awareness about aloneness and isolation, and I want to encourage people to look out for each other to avoid the possible devastating consequences. Any leftover monies from my GoFundMe campaign will be given to the research of this field. I will continue to write my blog, although its focus will be AntarcTrip, but stay tuned for more sailing after that!

 

Nagy hírekkel szolgálhatok, ráadásul csupa jóval!

Novemberben félbeszakítom a föld körüli utamat, de még mielőtt ezt megtenném, Zsófi barátnőm meglátogat a hajón és az utolsó vitorlás szakaszt vele együtt teszem meg. Sikerült összegyűjtenem annyi pénzt az adománygyűjtő kampányommal, hogy regisztráljak az első felkészítő tanfolyamra az AntarcTriphez. Hamarosan egy gleccseren fogok tölteni egy hónapot javarészt egymagam. Sok jótékonysági szervezettel való egyezkedés után, végre találtam egy olyat, ami mellé teljes mellszélességgel oda tudok állni. Az Antarktisz után majd valószínűleg folytatom a vitorlázást, csak akkor keletre.

Igyekszem minél rövidebbre fogni a sok hírt, de első körben az elnézéseteket kérem, amiért az utóbbi időben nem tettem föl újabb blogposztot a hajóstoppolásról. Ennek két oka van: az egyik, hogy nagyon felemészti az időmet az AntarcTrip, a másik, hogy állítólag a világon errefelé a legdrágább az internet, mivel 30 USA dollárba kerül 1500 megabájt, így hát sajnos nincs pénzem videókat, meg képeket feltölteni. Most Szamoáról írok és gyűjtöm a sok szép képet és videót, úgyhogy mihelyst lesz kifizethetőbb net, számítsatok jó kis posztokra J És akkor most a híröimre (jól olvastad) térnék rá. Mint ahogy azt már a legtöbben valószínűleg tudjátok, jövő novemberben az Antarktiszt tervezem átszelni – pontosabban a Déli-sarking síelek – egymagam. Ezt és a hajóstoppolást kb. egyszerre kezdtem el tervezni, tehát nem újkeletű a dolog. A finanszírozásához a szponzoraim kérésére a teljes összeg felét közösségi adománygyűjtésből kell összeszednem, amit el is indítottam és bár úgy néz ki, hogy az eddigi legsikeresebb magyar adománygyűjtő kampány lett belőle, mégis sok van még hátra. Most pedig a következő feladatom, hogy visszatérjek Európába és elkezdjek felkészülni az expedíciómra. A jelenlegi helyzet szerint elmondhatom, hogy körbevitorláztam a Föld felét, a másik felét pedig meghagyom az Antarktisz utánra. Azt mindenesetre nagyon várom már, hogy újra láthassam a családomat és a barátaimat, hogy elmenjek egy jó kis rock koncertre, hogy leveseket egyek és, hogy legyen megint korlátlan internetem…. Azt majd újra meg kell szoknom, hogy a ruháim benzinszag helyett majd öblítőillatúak lesznek, hogy a hajam nem a szélben szárad majd meg, hanem hajszárítóval, hogy a bőröm újra kifehéredik majd (bár ez sanszos, hogy az első komolyabb zuhanynál bekövetkezik….), hogy buszmenetrendekhez kell igazodnom, a sminkelés, a magassarkú, a retikül és még folytathatnám. Úgyhogy ha meglátsz a városban illegve-billegve a régi magassarkúimban, kérlek gyere oda hozzám egy jót röhögni. A hajóstoppolást abbahagyni kettős érzésekkel tölt el. Volt sok jó és rossz pillanat. Így visszanézve magam is csodálkozom a bátorságomon, hogy egy ilyenbe belevágtam tök egyedül. Amiket ezen az úton megtanultam remélem sikerül majd beleépítenem a mindennapjaimba, illetve az úton megkötött barátságaimat fenntartanom. Az utolsó vitorlás utam hihetetlen élmény lesz, mivel egy régi barátnőm épp Új Zélandon hátizsákoskodik és úgy alakult, hogy Niueba ki tud hozzánk repülni, majd Rarotongáról visszarepül Új Zélandra. Ő amúgy Zsófi és iszonyatosan jófej, és nagyon reméljük, hogy Niueban még elcsípjük a bálnákat és tudunk velük úszni. Én majd Rarotongából repülök vissza Budapestre – az utolsó kopejkáimat repjegyre költöttem, így az időzítés jobb nem is lehetne. Novembertől majd egy éven át Anglia és Magyarország között fogok ingázni, néhány norvégiai kitérővel, amely időszak végén (igen egy költő veszett el bennem) fel leszek készülve az antarktiszi expedíciómra. És akkor ezzel rá is térnék a legutolsó, ámde számomra legizgalmasabb bejelentésemre. Rengeteg különböző jótékonysági vállalattal leveleztem az elmúlt évben, keresni próbálván (jaj, jóvanna) egy olyat, ami a legtökéletesebben passzol az expedíciómhoz. A kampányom beindítására se találtam ilyen jótékonysági célt, így hát az első videómat szándékosan csak az inspirációnak szenteltem és a célt nem konkretizáltam ennél jobban. Az AntarcTrip széles médiafigyelmének köszönhetően (lásd hajostop.com/press) viszont fölvette velem a kapcsolatot egy kollégám, aki az elszigeteltséget, az egyedüllétet és a magányt kutatja, és megkért, hogy vezessek naplót az expedícióm alatt. Ekkor azt éreztem, hogy megvan a hiányzó rész, megvan a cél, amit olyan sokáig kerestem! Az AntarcTrippet annak fogom szentelni, hogy a társadalomban tudatosítsam ezt a problémát, ami olyan sok embert érint világszerte, és ami gyakran vezet magányhoz, depresszióhoz, illetve néha öngyilkossághoz is. Az elszigeteltség manapság nagyon elterjedt annak ellenére, hogy az internetnek köszönhetően tágabb kapcsolatrendszerrel rendelkezünk, mint eddig valaha. Sajnos ezeket a problémákat az emberek gyakran magukba tartják, sőt elfedik. A tinédzserkori öngyilkosságok száma emelkedik, a dolgozó korosztálynak a munka és család mellett nincs ideje a barátokra, az idősek elmagányosodva élnek, és a segítségkérés egyre inkább tabunak számít. Pszichológusként sokat dolgoztam ilyen problémákkal, illetve az elmúlt 2,5 alatt is bőven volt alkalmam belekóstolni az elszigeteltségbe, arról nem is beszélve, hogy az Antarktiszon mennyire egyedül leszek majd. Így hát az AntarcTrippel a társadalom figyelmét szeretném felhívni az elszigeteltségre és az elmagányosodásra, és azt akarom elérni, hogy jobban odafigyeljünk a barátainkra és az embertársainkra azért, hogy az esetleges tragédiákat megelőzzük. Az adománygyűjtő kampányomból megmaradt pénzt (ha marad meg) ennek a területnek a kutatására fogom adományozni. A blogom írását folytatom, bár a figyelme az AntarcTripre tér majd át, de „kérjük maradjanak velünk, mert *az AntarcTrip* után tovább folytatjuk műsorunkat.*