Fired – Kirúgva /GRD/

I guess it’s bad news. Might be good. I may have mentioned earlier that Bjorn is not the owner of Tauranga. He is the skipper/captain. 2 days ago he told me that the owner (who I’ve never met before or spoken to) has decided to come on holiday on Tauranga and bring all his family so there’s no room for me, I need to find another boat within a week. By the time the owner’s gone, I will be leaving for Hungary anyway, and then when I come back, Tauranga will be going on the hard for a while in Trinidad, so I suppose the owner sees little point of having me onboard. Up until yesterday it seemed I had a week to find another boat or I’d have to go and sleep on the streets. A friend of mine has just been fired in Budapest. She has a partner, they live together, have a dog, food, friends and family around. When I get fired, I literally have nothing. Nowhere to sleep, hardly anything to eat, nobody who can help and an enormous suitcase to haul around. I’m not complaining, I’m just letting you in on the dark side of boat hitching. Plus it’s hurricane season, so there really isn’t that much boat traffic. Luck has it though, that the day I was told about the bad news, an acquaintance (Les, who I met in Guadeloupe and is now also here) offered for me to stay on his boat until I found my next crewing position. This was incredibly relieving given that I had just spent all my money on airfares to Hungary in 3 weeks’ time. It would have been very hard for me to find a boat that could work its way around my summer plans (be here when I leave and when I come back, as I fly in and out of Grenada). I’m still hoping to find something and I spent 5 hours yesterday rowing around on what’s left of Poor Johnny to all the boats in the bay in very strong winds, asking if anyone needed crew. (I had to cut the cover off Johnny completely so now he’s been reduced to an inflated ring with no floor, so I keep falling through but anway….) I already got two offers (yay), neither of which did I take. One boat is heading back up to St Maarten and the other just seemed like a lot more work was needed onboard than I could manage. So lessons learned: don’t get onto a boat where the captain is not the owner (or at least try and get in touch with the owner), people’s plans always change, don’t spend all your money on airfares.

Nincsessé válásom története következik. Kicsit elgondolkodva rajta (lehet, hogy túl sok időm van gondolkodni) a nincstelen dupla negálás (Hankovszky tanár úrtól megkérdezem azért). Akinek tényleg semmije nincs, az talán inkább nincses. Egy barátnőm nemrég elveszítette az állását Budapesten. Sajnáltam szegényt. Tegnap előtt pedig nekem mondtak föl. A kapitányom (aki nem azonos a hajótulajdonossal) szólt, hogy írt neki egy ímélt a tulaj, és jön szombat reggel, hozza az egész családját, maradnak is egy darabig, nem lesz nekem hely, találjak másik hajót egy héten belül. Ez kicsit hidegzuhanyként ért, mivel a kapitánnyal abban maradtunk, hogy novemberig (illetve Kolumbiáig) maradok. Ráadásul éppen megvettem a repjegyemet és a hurrikán szezon kellős közepén vagyunk. Ekkor jutott eszembe az imént említett barátnőm. Neki velem szemben van hol aludnia, van körülötte család, barátok, bicikli, kutya, ilyenek. Tudom, az én döntésem volt a hajóstop, és ne sírjon a szám, viszont nekem semmim sincs. Azáltal, hogy jövő hét szombatig maradhatok csak a hajón, vasárnaptól még csak nem is lesz hol aludnom, nem nagyon lesz mit ennem, nincsenek itt olyan komoly barátságaim, családról nem is beszélve és elég sok a motyóm. Talán hiba volt olyan hajóra jönnöm, ahol a kapitány nem azonos a tulajdonossal. A tulajdonossal én még soha nem is találkoztam, nem is beszéltem vele. Tulajdonképpen abban sem vagyok biztos, hogy tudja-e, hogy a hajóján voltam eddig. Johnny is durván haldoklik és már csak a belső gumikereke van meg (a kabátját le kellett róla vágnom) így még tudom használni, de csak ha nincs nálam semmi, aminek árt a víz, mert folyton beleesek a tengerbe róla. Nem sajnáltatni akarom magam, hanem a hajóstop árnyoldaláról szeretnék ízelítőt adni nektek. Ilyen is van. A szerencsecsillagom viszont nem lépett még le nyaralni, mert még aznap találkoztam valakivel (Les), akit egy korábbi öbölben ismertem meg (Guadeloupe), és fölajánlotta, hogy amíg nem találok másik hajót, addig az ő hajóján lakhatok. Ez nagyon megkönnyíti így a dolgom, mert a haza utamat így nem zavarja meg a hajóstop. Még egy hétig maradok Taurangán, aztán átcuccolok Leshez, aztán hazarepülök, aztán visszajövök Leshez és nekiállok hajót keresni. Persze az örök optimista azt mondatja velem, hogy találok hajót még jövő szombat előtt és a leses dolgot megkerülhetem. Meglátjuk. Már kaptam is két ajánlatot, de egyik sem tetszett. Az egyik hajó ment volna vissza St Maartenba, ahová nem akarok visszamenni – ráadásul a közelben kell maradnom, mert innen repülök majd. A másik pedig egy borzadály koszos hajón lett volna, csótányokkal, amit szintén nem vállaltam be. Úgyhogy még keresek. Csak szegény Johnny bírja a kiképzést, meg a combizmaim, mert ezekhez a hajókhoz az öbölben, mind Johnnyn megyek, vagy úszva, ugyanis itt nincs kikötő.

Union island’s iguana reality – Union sziget iguánahelyzete /VCT/

Union island belongs to Saint Vincent and the Grenadines. We’ve spent a week and a bit here. Watching the kite surfers jump and land and do all sorts of tricks has been quite entertaining. The weather has been bad though: very strong winds (gusting up to 40 knots) and a lot of rain. Most boats that were here when we arrived left for a more sheltered bay. We couldn’t follow them as the water there isn’t deep enough for our draught. So Bjorn and I have spent a lot of time on the boat making sure we weren’t drifting. There are reefs surrounding us from all directions, so drifting would be dangerous. Yesterday there was a piracy incident at an island 7 nautical miles from where we are. Union has very little crime going on, however a year or two ago a couple were attacked and badly beaten up on their boat, and then robbed. They had to be rushed to hospital and the woman’s facial injury required about 20 stitches to put “right”. So we’ve been very cautious. People otherwise are nowhere near as friendly as those in Bequia. Union is 3 miles across and 1 mile wide, so I did a little hike around it. Other than that, Johnny is now past his very last stages of terminal ultra violet damage, so I am on the lookout for a new Johnny. An interesting thing I found out is that people here catch and use the rainwater that falls in the wet season and drink it until it runs out. Then water has to be imported from nearby islands. This island has no means of growing their own crops either and has to have all food brought in. Locals are not allowed to use the sand from the beaches to build their houses and can get thrown into prison for it, as tourism is their only source of income and tourists want beaches. It did make me wonder why they stay if it’s such a struggle….

Union sziget Saint Vincent és a Grenadine szigetekhez tartozik (megnéztem wikipedián, így fordítják, én mondjuk a saintet még szentesítettem volna, de hiába). Sajnos se jó termőföldjük nincs, se vizük és még a tengerparti homokot is tilos fölhasználniuk a házaik építéséhez az ittenieknek. Kizárólag a turizmusból élnek, ezért a tengerparti homokot nem homokozhatják/építkezhetik el, mert az kell az idelátogatóknak. Az esővizet összegyűjtik és azt isszák egész évben, amit a vizes szezonban tartályozni tudnak. Sajnos a szegénységből fakadóan (valószínűleg) volt is itt egy csúnya kalóztámadás pár éve, amikor éjszaka megszálltak helyiek egy hajót és a rajta élő házaspárt mielőtt kirabolták volna, nagyon csúnyán összeverték – a nő arcát kb. 20 öltéssel lehetett helyrehozni. Könnyen rá lehet keresni, csak be kell írni, hogy Union island és néhány képet követően kidobja a kereső a nő műtött arcát a képtalálatok között. Egyébként a sziget kb. 5km hosszú és 1 széles, így könnyen körbe tudtam járni. Sajnos az elmúlt napokban nagyon erősen fújt a szél és az eső is sokat esett. Az összes hajó, ami itt volt, amikor érkeztünk, átment egy közeli szélvédettebb öbölbe, viszont mi nem tudtunk, mert Taurangának nem lett volna ott elég mély a víz. Itt körülvesz minket minden irányból zátony, így figyelnünk kell nagyon, hogy megtart-e a vasmacskánk, mert veszélyes, ha nem. Kétszer már újra kellett horgonyoznunk. Johnny pedig sajnos a végét járja – visszafordíthatatlan, utolsó stádiumú úvé betegsége van, úgyhogy új Johnny után kell néznem. Tegnap éjjel egy tőlünk 7 mérföldre levő szigeten kiraboltak kalózok egy hajót, a házaspárral rajta, de szerencsére nem esett komolyabb bántódásuk. Úgyhogy figyelünk ezerrel. A nehéz sorsukat elnézve néha elgondolkodtam azon, hogy mi tartja itt az embereket, ha se víz, se termőföld, se munka…..

Bequia: whale hunting – bálnavadászat /VCT/

Bequia is a whaling island. It has a long history of whale hunting and has a permit for killing 3 whales each year. Locals say the meat tastes like beef. When I first saw the boat they use for hunting, I walked straight past it, thinking it couldn’t possibly be it. It doesn’t even have an engine of any sort. They row and sail after the whales that swim into the bay. I have included a photo of this “boat” which is basically twice the size of a dinghy or 3 times the size of Johnny. There is also a good painting showing the different stages of the hunt, which you will also find below. They throw spears and harpoons at the whale, which are tied onto the boat and so they follow it until it dies, and then tow it to land with the help of a tug boat. Bequia otherwise is a really friendly place and people will be nice and helpful even after you tell them you can’t help them out in any way. On the islands north of here I did often feel like I was being perceived as a money bag walking on two legs. So all in all, Bequia has been a very positive experience. We will sail to Union island tomorrow, which also belongs to St Vincent and the Grenadines.

Bequia egy sziget, ami St Vincent and the Grenadineshoz tartozik. Ennek az országnak a nevét nem kísérlem meg lefordítani, mint ahogy a British Virgin Islest sem…. Ott tartottam, hogy Bequian nagyon, de nagyon barátságosak az emberek, sokkalta inkább, mint innen (innét) északra. Jó, abbahagytam, írok normálisan. Északra gyakran úgy éreztem, mintha a helyiek egy két lábon járó pénzes zsáknak néznének. Viszont itt azután is nagyon kedves mindenki miután elmondom nekik, hogy nem tudok rajtuk segíteni. A szigeten máig ápolt hagyomány a bálnavadászat. El is látogattam a bálnás faluba. Megdöbbenve láttam, hogy a „hajó” amit a vadászathoz használnak kábé háromszor Johnny hossza, és nincs rajta semmilyen motor. Itt az emberek kieveznek és/vagy kivitorláznak a bálnához, majd szigonnyal addig dobálják, amíg az meg nem hal. Ezután egy vontatóhajó kijön és segít partra vontatni mind a vadász hajót, mind a bálnát. Képet erről találtok alább (najó, lent). Évente 3 bálnát van engedélyük levadászni a szigetlakóknak. Holnap elhagyjuk Bequiat és Union szigetre vitorlázunk.